És én itt állok, a lelkem kitárva és csak arra vágyok, hogy tölts meg újra, Szellemeddel újíts meg! Hadd legyek a Te cserépedényed, melyből átragyog, átragyog fényed! Évezredek elteltek, de a világ őrzi nyomát egy tettnek… Nem múlik el úgy éj sem nap, hogy kiszáradt szívek vízre ne vágynának. Alszik a világ és a csendbe, Hozzád kiáltunk epekedve! Hol a régi tűz, ami betölt, átkarol, melynek szeretetétől minden bilincs földre hull. És én itt állok, a lelkem kitárva és csak arra vágyok, hogy tölts meg újra, Szellemeddel újíts meg! Hadd legyek a Te cserépedényed, melyből átragyog, átragyog fényed! Messziről hangja szól egy kürtnek, a sír üres, a halál felett győztek! Elvégeztetett! Szellemünk szabaddá lett, és Földünk a mennyel, újra összeköttetett. Oly sok év után, a lelkünk tűzben ég, hadd legyünk, mint rég! A száraz csont már újra él