A megfelelés hegyét, hányszor megmásztam már az évek során. De sosem értem fel még a csúcsra, talán túl sok volt a buta szabály: milyen egy jó keresztény, hogy él és mit csinál. Ó, hányan megmondták már: "Állj be a sorba, csináld, amit a rendszer kíván! Vigyázz, hogy el ne hibázd!" Nincs más, csak Te! Egyedül, csak Te! Így egyszerűen: TE! Ó-ó-ó, csak Te! Az első szeretetet valahogy elhagytuk már, sok minden rakódott rá. Elrepült kétezer év, csak egy távoli kép, az élő Isten ma már. Az évszázadok alatt, letisztult liturgiák, megmondják hogyan csináld. Sok bába közt a gyerek, valahogyan elveszett, a szívekben sír a hiány. Mert nem változtál semmit, ugyanaz vagy, aki voltál. Várom, hogy felépüljön bennünk, a Neked szentelt oltár. Ahogy igazi tűz lángol, minden salakot eléget, várod, hogy Rád találjunk újra, és végre megismerjünk Téged.